Egy napos, lélekközpontú előadás, mely nem képezi részét az Aromaterapeuta képzésnek.
NINCS
30.000,-Ft, azonban a kedvezményes határidőig befizetve 27.000,-Ft.
A lakossági résztvevők 10% kedvezményt kapnak az előadás napján a helyszínen kiskereskedelmi árainkból.
2024.02.15.
2025. tavasz
Amennyiben részt szeretnél venni eseményeink egyikén, kérjük, hogy jelentkezz a honlapon keresztül mihamarabb, ugyanis férőhelyeink száma korlátozott!
oktatas@panarom.hu
(+36 20) 973 1090
1036 Budapest, Perc u. 2.
Szavakba nem tudom önteni a mai napot! Megérintett nagyon, mély történések zajlanak bennem. A mai nap számomra maga a csoda volt!
Csoda volt! Nagyon köszönöm a sok bölcseletet, melyet magamba szívtam, használni és beépíteni fogom az életembe.
Ritka alkalom, hogy azt érezhetem, hogy sokkal többet kaptam, mint vártam egy tanfolyamtól. Egészen mást. Nem tudtam, miért, csak azt, hogy ott a helyem. A nő gyönyörű változásai és Feller Adrienne. Egész életemben elkísérnek. Csak bízom benne, hogy miután feldolgoztam érzelmileg, tudok belőle beépíteni
Csodás, tiszta környezet. Elhivatott munkatársak. Csodás tananyag, érthető, kézzelfogható, használható tudás, mely rögtön az első tanfolyam után alkalmazható.
Varázslatos volt a 3 nap, szakmaiságát tekintve professzionális, az előadások fantasztikusak, érdekesek voltak számomra. Hiánypótló ez az egész téma, és azt érzem, hogy ezt tovább kell vinni a világban, és tovább tanulni mélységeiben. Sok képzésen voltam mér életemben, de itt jó volt tanulni, fejlődni és sehol nem tapasztaltam ekkora szakmaiságot, alázatot.
Minden lánynak, menyasszonynak, feleségnek, vagyis minden nőnek kötelezővé tenném, hogy végezzen el egy ilyen tanfolyamot. Sokkal boldogabb életet varázsolnának utána, bárhol is járnak. Köszönöm, hogy részt vehettem, nagyon hálás vagyok.
Angyali érintésedtől gyógyult testem-lelkem. Hálás köszönet. Sikerült ellazulnom, azt éreztem, hogy langyos nap sütötte, virágos, pipaccsal teli réten szaladgálok. Angyali volt!
Először is köszönöm a lehetőséget ehhez a csodálatos élményhez, de akár nevezhetném terápiának is. Teljesen el tudtam lazulni (egy mély relaxáció), amelynek akár gyógyító hatása is van, totális stresszoldás. A hölgy nagyon jól végezte a munkáját, mondhatni profi! Gratulálok neki és az egész csapatnak!
Nagyon jól éreztem magam. Szép és illatos :) környezetben, színvonalas előadást hallottam, sok hasznos ismerettel lettem gazdagabb egy nagyon kedves előadótól. Köszönöm Rita!
Nagyon jól éreztem magam, az elméleti rész is izgalmas, élvezetes volt. A tananyag mennyisége számomra pont jó volt: nem túl sok, de mégis rengeteget tudtam tanulni. Az előadás minősége is kiváló, összességében egy csodálatos napon vagyok túl.
Nagyon hasznos volt a tanfolyam. A masszázs technika leírása nagyon jól fog jönni a későbbiekben :) Minden leendő vagy gyakorló anyukának szívből ajánlom! <3
Szuper volt Ritával a babaápolás-babamasszázs képzés. Szakszerű betekintést nyerhetünk, amit szívesen és örömmel fogok alkalmazni a mindennapokban.
Ismét egy fantasztikus kezdeményezés résztvevője lehettem.
Végtelenül inspiráló volt az I. Aromakonyha! Alig várom, hogy a hétvégén a családomnak is elkészítsem az itt elsajátított recepteket. Köszönjük az élményt!
Csodálatos környezetben, nagyszerű előadóktól, várakozáson felüli előadásokat kaptam. Inspiráló, felemelő napok voltak, sok szeretettel és lelki simogatással. Köszönöm mindazt, amit kaptam!
Nagyon boldog vagyok, hogy eljöttem erre a csodálatos, lélekemelő képzésre. Igazán megérintett! Köszönöm! Egy új élet kezdetén állok!
Ez a 3 nap csoda volt. Voltam már sok tanfolyamon, de amit itt kaptam az felülmúlta minden elvárásom.
Az oktatók segítőkész, igaz emberek! Ittam minden szavukat! Biztos vagyok a további találkozásokban is. A befizetett összeg mértéke eltörpül amellett, amit kaptam.
Csodálatos volt! Olyan ajtók nyíltak ki előttem, amelyek létezéséről nem is tudtam. KÖSZÖNÖM!
Régi vágyam teljesült azzal, hogy részt vehettem egy parfüm készítő tanfolyamon. A legfantasztikusabb, hogy mindezt a csodát a Panaromban élhettem át. Nagyon KÖSZÖNÖM Adrienne ezt a hihetetlen utazást az illatok világába.
Nagyon jól éreztem magam és bízom benne, hogy lesz egyéves képzés is – olyan, ami nem ütközik az aromaterapeuta képzés időpontjaival és akkor ideköltözöm :)
Ma egy új oldalát ismertem meg az aromaterápiának. Imádom, hogy ér kérdezni és minden gondolat, minden alkotás elfogadható és jó. Rég vágytam erre a tudásra, ami megtanít hogyan fessünk egy gyönyörű festményt, amihez az illatok a festékek és az érzéseink az ecset. Varázslatos, csodálatos, megigéző, elmondhatatlan. Hálásan köszönöm, hogy részese lehetek!
Nagyon varázslatos volt köztetek lenni. Kaptunk szeretetet, ölelést és új tudást, valamint szemléletet. Szeretném, ha lenne folytatás!
Amióta először átléptem a Panarom kapuját, azóta ámulok. Folyton megdöbbentően sokat kapok Tőletek. És én mind magamba szeretném szívni. Én csak úgy hívom: “Ez a Panarom életérzés!”
Köszönöm Nektek, hogy részese lehetek ennek a rengeteg csodának!
Kedves Adrienne és Ágota! Úgy érzem tündérképzőbe jöttem. :) Ez nem aromaterápia, hanem annál sokkal több. Nagyon örülök, hogy ti támogattatok és hálás vagyok a sorsnak, hogy hozzátok vezetett.
Már jó ideje használom a termékeket, és nagy izgalommal készültem a képzésre, de meg kell hogy mondjam, minden képzeletemet felülmúlta! Élmény és boldogság volt itt lenni! Alig várom a következő képzést!
Felülmúlta az elképzelésemet ez a három nap! Elképesztő mennyiségű információval és élménnyel gazdagodtam, lehengerlő volt mindegyik előadás! Köszönöm, hogy részese lehettem és köszönöm azt a sok pozitív energiát, amivel feltöltődtem ezalatt! :) Varázslatos és inspiráló volt!
Kiemelném a letisztult, szép, harmonikus környezetet. JÓ VOLT ITT LENNI! Nemsokára remélem módom lesz folytatni. Alig várom!
Többet kaptam, mint amit vártam! Elégedett vagyok a képzéssel, leginkább az oktatók személye nyűgözött le, órákig tudnám őket hallgatni. Kíváncsian és izgatottan várom a folytatást… Köszönöm!
Fantasztikus előadóktól fantasztikus előadásokat hallhattunk. Köszönöm, hogy a hatalmas tudásukból részesülhettem!
Életem folyamán sok képzésben volt részem. Ez a képzés olyan minőségű, amelyen semmilyen hiányérzetem nincs. Többet kaptam, mint ami a legmerészebb gondolataimban volt. Köszönöm!
Őszintén szólva, ilyen színvonalas képzésben még sosem vettem részt. Mindkét oktató elragadó személyiség, akik hatalmas tudással rendelkeznek. Öröm volt hallgatni őket.
Köszönöm a három nap csodát, és hogy kinyitottátok a kaput, amely előtt álldogáltam éveken át.
Köszönöm a képzést, az itt hallott hihetetlen nagy tudásanyagot, a kedvességet, a szeretetet.
Eddigi életem során rengeteg továbbképzésen, tanfolyamon vettem részt, de ez minden eddigit felülmúlt. Egy terápia, amit folytatni kell.
Amikor beléptem a Panarom ajtaján, éreztem, hogy hazaértem. Nem kell ennél több.
Rengeteg ismeret, csodás receptek, lélekmelegítő történetek, sugárzó előadóktól lehengerlő előadások! Köszönöm!
Fantasztikus három nap volt! Lenyűgözött az oktatók hihetetlen tudása, kedvessége! Köszönöm!
Mióta elvégeztem a kozmetikus iskolát, nem voltam olyan fantasztikus tanfolyamon, mint ez a három napos alapképzés. Két szóval tudnám összefoglalni azt, amit most érzek, a tanfolyam után: a köszönet és a hála! Köszönöm szépen az itt tanultakat és a szuper előadásokat!
Hálás vagyok az Életnek, hogy összesodort a Panarom termékeivel, melyek segítségével eljutottam eme 3 napos képzésre, ami maga volt a csoda. Külön köszönet Adrienne-nek és Ágotának, hogy kirobbanó energiájuk, hihetetlen tudásuk és szeretetáramlásuk által inspirálnak. ez nem csak egy “sima” aromaterapeuta képzés, hanem egy örömteli és spirituális utazás is, melyet örömmel folytatok tovább és biztos, hogy e csodálatos közösség részévé szeretnék válni.
Köszönöm! <3 Köszönöm! <3 Köszönöm! <3
Egy olyan csodában volt részem, amit mindenkinek meg kellene tapasztalnia, kortól és nemtől függetlenül! Hálás vagyok, hogy itt lehettem!
Csodálatos utazásban volt részem a 3 nap alatt, melyet két istennő, Adrienne és Ágota kísért az illatok varázslatos birodalmába. Köszönöm minden pillanatát, illatát! Fantasztikus az a bölcsesség, tisztelet, alázat, tapasztalat és minden, amit Adrienne és Ágota képvisel. Hálásan köszönöm, amit kaptam tőlük.
Nagyon érdekesnek tartottam az előadást, egészen más szemszögből közelíti meg a női mivoltunkat! Azt hiszem, önbizalom növelő kurzusnak is nevezhetnénk. Kicsit több időt kellene szánni ezekre a dolgokra ebben a rohanó világban. Nagyon jól éreztem magam, remélem lesz még lehetőségem hasonló alkalmakra. Köszönöm szépen, hogy itt lehettem!
100% elégedettség :)
Hálás szívvel köszönöm, ez a nap ajándék volt számomra! További sok sikeres tanfolyamot kívánok, így jó, ahogy csináljátok!
Ágota szenvedélye az illóolajok iránt teljesen magával ragadott engem is. Csodálom a tudását! Nagyon élveztem a mai napot, köszönöm!
Csodálatos nap volt! Rengeteg hasznos tudással és örömmel, valamint “belső napsugárral” gazdagodtam. Köszönöm, hogy itt lehettem, biztosan találkozunk még! :)
Igazi kis “nyugalom szigete”, jó volt megérkezni, tanulni, töltődni, új inspirációkkal távozni. Köszönöm!
Köszönöm, hogy itt lehettem! Imádtam minden percét! Ágota zseniális stílusa és előadásmódja további pluszt adott ennek a csodaszép napnak. Külön köszönet azért, hogy test-lélek-szellem hármas megközelítésben foglalkoztunk az illóolajokkal.
Köszönöm, hogy egy napban megkaptam azt a segítséget, amivel otthon a problémákat meg tudom oldani.
Hálásan köszönöm Nektek ezt a csodás ajándék-napot, mely valóban ajándék volt számomra. Régóta készültem hozzátok, hogy megismerjem az aromaterápia csodálatos világát, nagy öröm számomra, hogy végre eljutottam ide. Rengeteg hasznos információt kaptam a mai napon, egy igazán gyógyító női közegben, napokig maradnék még, és hallgatnám Ágotát.
Ismét rengeteg hasznos információval gazdagodtam. Jó volt itt lenni! Ágota egy angyal :)
Mindig nagy örömmel jövök és rendkívül élvezem az ittlét minden percét. Így volt ez most is, bár jórészt ismétlés volt számomra, tekintettel arra, hogy az aromaterapeuta képzésben részt vettem évekkel ezelőtt.
Köszönöm, hogy itt lehettem! Sok hasznos információt kaptam! Kedvencem a Fény esszencia, a Levendula aromavíz, a Teafa illóolaj és a Jóni masszázsolaj… és biztos vagyok benne, hogy lesz más is! :)
Nagyon jól éreztem magam. Már csak a hangulat miatt is érdemes eljönni. Már voltam más képzéseteken is, az Ismerkedés az aromaterápiával egy napos tanfolyamon. Jövök még!
Már a belépés pillanatában megtörténik a csoda… rögtön, ahogy megérzed az illatokat!
Gondolkodásra serkentő… az illatok megnyitják az elmét… Köszönöm a lehetőséget, hogy itt lehettem
Hihetetlen! Csodálatos! Imádtam minden pillanatát! Nagyon sokat tanultam! Hálás köszönet Adrienne-nek!
Mindig megtalálom, amire épp szükségem van, ha itt vagyok. Köszönöm!
Az oktatók, a környezet tisztaságot és harmóniát sugall, amivel a Panarom falain kívül egyre ritkábban találkozik az ember!
Mindenütt jó, de legjobb otthon! A hawaii-i nép szerint több otthonunk – ohana-nk van életünkben. Legyen ez munkahely, barátok, hobbiszakkör… Itt mindig úgy érzem magam, mintha hazaérkeznék. Köszönöm azt a rengeteg figyelmet, türelmet és segítséget, amit itt kapok minden alkalommal!
Nagyon jó volt itt lenni, köszönöm. Már függő vagyok, és ez most még jobban megerősített. Nem vagyok szakmabeli, a lányom jár a Panaromba és ő szerettette meg velem az illóolajok használatát. Sokat kaptam az illóolajoktól eddig is, és ezután is fogom használni őket.
Nagyon hasznos volt ez a másfél óra. Számomra eddig ismeretlen terület volt az aromaterápia világa, de az előadás annyira tetszett, hogy biztosan mélyebben el fogok merülni a témában. Nagyon kellemes és megnyugtató a környezet, jövök máskor is!
Nagyon-nagyon tetszett a workshop, amit Adrienne tartott! Személyes volt, informatív, közvetlen. Remélem lesz még ilyen alkalom!
Végtelenül hálás vagyok, hogy itt lehettem! Zseniális és csodálatos volt minden! Itt minden maga a földi Mennyország! Varázslatos élmény volt, köszönöm!
“Nagyon tetszett a tanfolyam. Adrienne és Ágota nagy szakmai tudással rendelkezik, ez érződik a képzésen. De ennél sokkal fontosabb, hogy olyan lelkesedéssel beszélnek az aromaterápiáról, hogy az első pillanattól kezdve jókedvre és lelkesedésre ösztönzik a hallgatót.”
“Én köszönöm, hogy itt lehettem és kinyitottátok nekem ennek a varázslatos világnak a kapuját. Úgy érzem, innen csak előre van. A termékek csodálatosak. Az oktatás érdekes, kicsit a végére besűrűsödött, rengeteg információt kaptunk. Ennek ellenére végig élvezetes, vidám hangulatban teltek a napok.”
“Köszönöm. Számomra ez a három nap, amellett, hogy rengeteg hasznos információval gazdagodtam, egy teljes lelki feltöltődést adott. Iránymutató a lelki zűrök és problémák tengerében és megoldásában. Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Ezt mindenkinek át kell élnie!”
“Régóta ismerem és használom a Panarom termékeit és örülök, hogy végre első kézből tanulhattam az illóolajok áldásos hatásáról. Maximális elégedett vagyok az oktatás színvonalával, örömmel jövök a következő tanfolyamra is.”
“Az előadók felkészültsége példaértékű! A szenvedély, amivel át kívánják adni a tudásukat lenyűgöző, inspiráló. Tudásukon látszik, hogy alkalmazzák és életfilozófiaként élik meg az illóolajok világát. Köszönöm!”